Egy kis technikatörténet

A szakálltól a robbanómotorokig

A gõzgépek-, benzin- és robbanómotorok születésének idõszakában a „sima arc” lett a divat. Newton, Denis Papin, Bloise Pascal borotvált sima arcát csak hivatalos fogadások alkalmával keretezte hullámos paróka. James Watt és Thomas Edison pedig figyelemre sem méltatta a rizsporos-pomádés divatot.

A történelem során a higiéniai szokások, így a borotvált arc divatja sem volt egyöntetû. Míg a görög atléták testkultúrájához hozzátartozott a borotválkozás, addig a filozófusok csupán szakáll- vagy bajuszigazítás végett tértek be a fodrászhoz, hogy hódoljanak az arisztotelészi, plátóni divatnak (igaz, hogy a szellemiséget nem a fodrászattal lehet egyengetni). Az antik egyiptomiak egészségi okból a „se haj, se szakáll” elvét vallották, hogy aztán rafinált módon illatosított és fésült parókával és álszakállal díszítsék fejüket, arcukat. A „tonzúra” már a középkor találmánya, csak figyelmesen kell szemlélni az oltárképek szentjeit. És mit ír a Biblia? Mózes könyve (3Móz. 21,5) szerint Isten szolgálatát vállaló személy hagyja békén a szakállát, meg a haját.

Mibõl készült az elsõ borotva? Az ékkõnek ismert obszidián követ úgy pattintották, hogy azzal borotválkozni lehessen. De közbelépett a technika, a fém megmunkálása. A fegyverkészítõk, a kardok, szablyák létrehozói készítették végül is az elsõ borotvát, alakították ki formáját, arányát. A tömeggyártásra a „fegyverfabrikák” álltak rá; jó acélanyag, edzés, köszörülés, völgyelésû (ívelt homorú penge felületû) borotvákat készítettek, melyeket gyártmányjellel (védjeggyel) láttak el, mint az aranymûvesek.

A borotva valóságos mûszaki csoda, mégis végtelenül egyszerû szerkezet: pengébõl, nyélbõl, távtartóból és két szegecsbõl áll. A nyél valójában két lemez, melybe szegecsen hajlítható az éles penge; a két lemez pedig alátéttel és szegeccsel záródik (tulajdonképpen a két lemez a penge tokja, védõrésze). Diderot Enciklopédiájában írta és illusztrálta a készítés módját. Apja késkészítõ mester volt, ezért a téma közeli volt számára. A nyél külön csoda: csont, ébenfa, agancs, agyar, majd Backeland (1863-1944) találmánya után bakelit. A szegecs körül arany- vagy ezüst díszítésû kicsiny lemez; a szegecsvégzõdésben smaragd, rubin, briliáns, mint a legfinomabb óraszerkezetben. A pásztorok sem tétlenkedtek, a csontnyelet karcolással díszítették és spanyolviasz-berakással ékesítették.

A borbélyok mestersége a sebek gyógyítására is kiterjedt. Háborúban a falu borbélyának is küldtek behívót. Már 1713 elõtt a római egyetemen borbélyszakmát (sebek gyógyítását, csonttörés kezelését, érvágást) tanítottak. 1713-ban alapszabályt írtak, s a kiadványt Szt. Kozma és Damján, a borbélyok és orvosok védõszentjeinek kegyeibe ajánlották. Az orvostestvérpár portréja a szép magyar koronán látható; a zománcmûvészet különleges antik emléke, melyen még az orvosszentek névfelirata is szerepel, arany alapon kék betûkkel.

A lõfegyver elterjedésekor egyenesen kötelezõvé tették a szakáll leborotválását, miközben a harc sebesültjeinek ellátásában a borbélyokat gyógyító tevékenységre kötelezték.

De a fémipar fejlõdött, megjelent a hajszálvékony acéllemez, mely az egyszer használhatóság lehetõségét csillantotta meg King Camp Gillette amerikai kereskedõ fantáziájában. Elsõ szabadalma 1895-ben – az acéllemez és a borotva „öszvér” elgondolása – nem vált be. Majd William Nickerson gépésszel hozta össze a jó sors, aki segített neki abban, hogy az „önborotva” álmát kivitelezze. Az acélgyárosok nem tudták elképzelni, hogy mire is kellhet a papírvékony acéllemez. A cél érdekében Nickerson tervezett, kivitelezett: vágó-, fenõgépet, szerszámokat és még pengecsomagoló gépet is. Megalakították az „American Safety Razor Company” céget. 1901. december 3-án benyújtották az önborotva szabadalmát. Nem feledkeztek meg a reklámról sem.

Nem késlekedett azonban a FABER ceruzagyár sem: gyorsan olyan ceruzahegyezõt szabadalmazott, amely zsilettpenge-befogással forgácsolja a gyár híres ceruzáit, és amellyel a „100 ceruza után 1 ajándékhegyezõ” reklámfogást indította el.

De a mûszaki világ ismét új csodával jelentkezett, és ez az elektromosság, mely az elektromos energiával mûködõ csodaborotvát, a „motorradírt” eredményezte. 1928-ban Jacob Schik, a finommechanikához és elektromossághoz jól értõ amerikai fõtiszt találta fel. Hazájában a neonfényû reklám idõszakában villanyborotvájának híre ugyancsak elterjedt; Európában csak 15 év után, az automobilok és motorbiciklik tömegtermelésének felfelé ívelõ idõszakában vált népszerûvé.

Apró érdekesség egyetemünk történetében, hogy egy borbélymûhely is mûködött itt valaha, mely olyan természetes volt a maga idejében, mint napjainkban a xerox-másolda.