A kezdetek

Már a kôkorszak-beli emberelôdök is festették magukat – a neandervölgyi ôsember például arcára színes festéket kent, testét pedig tetoválta – olvastuk egy kozmetikum-történeti tanulmányban. A feltehetôleg kultikus, de egyúttal praktikus célú barlangrajzokon az állatokat is színes festékkel jelölték meg. Meglehet, az akkori férfiegyedeknek legalább olyan fontos volt, hogy tetszést arassanak vaskosabb asszonyaiknál, mint az ôs-asszonyembereknek, akik viszont vörös festékkel mázolták be arcukat és testüket. (Kész horror lehetett...)
A természeti népek ma is sok helyen alkalmaznak ôsi testdíszítést: tetoválást, testfestést. Ez többnyire a férfiasság szimbóluma, hiszen a kezdetleges módszerekkel és higiéniával szorgoskodó tetoválómesterek ôrült kínokat okoznak a vállalkozó szellemû delikvenseknek.
Mai ismereteink szerint az egyiptomiak voltak az elsôk, akik már kifinomult kozmetikumokat használtak. Menes fáraó (i.e. 3200) sírjában töméntelen sok ékszeren kívül illatos kenôcsök tégelyeit, szempillafestéket, rúzst; hajgöndörítô csipeszeket, fésûket és egyéb szépítôszereket- és eszközöket találtak a régészek. A fáraó nemcsak arcát, de körmét, haját is festette, és a testápolást sem hanyagolta el – illatos kenôcsök, balzsamok sorakoztak ébenfa-ládáiban. A elôkelô, gazdag hölgyek éppilyen kozmetikumokkal éltek. A henna használata (hajfestékként) is az egyiptomiakhoz fûzôdik. A balzsamozás magasiskolája pedig ugyancsak a testápolási kultúra meggyôzô bizonyéka, amit a mai orvostudomány és vegyipar sem tud felülmúlni. Hasonlóan magas színvonalú testápolásról árulkodnak a Mezopotámiában, Perzsiában, és az Arab-öbölben talált leletek. Babilonban a nôk a mellüket is „sminkelték”.
A görög kultúra legendás szépség-tisztelete és testkultúrája jóval késôbb alakult ki, de halvány nyomokban ôrizte az egyiptomi hatást. A „koszmetikosz” is görög szó, jelentése: szépíteni, ékesíteni. A görögök olajainak és kenôcseinek alapanyaga rózsa, pézsma, citrom, bazsalikom, citrusolaj volt. A nôk rúzzsal kenegették ajkaikat, és imádtak társaságban fürdôzni.
A borotválkozás szokását – sôt, egyéb, a férfiakat érintô szôrtelenítô eljárásokat – Nagy Sándor makedón birodalma idején kezdték alkalmazni a hadseregben, mert ízléstelennek találták a túl sok szôrt. A legnagyobb fejlôdést azonban a római császárság korában érték el a kozmetikumok.

Illatosítás: ezt az eljárást napjainkban szinte nem is alkalmazzák. A magas elôállítási költségek miatt csúcspontját 1860-ban érte el, amely Grasse-t (a parfümgyártás központja Franciaországban) egycsapásra híressé tette. A legtörékenyebb virágokat zsíros anyagra helyezzük, majd 24 óránként megismételjük ezt a folyamatot, hogy végül hozzájussunk a kitûnô illathoz (jázmin, ibolya, tubarózsa, rózsa stb.).
Desztillálás: a bizánci kultúra óta terjedt el. Az alapanyagok illatösszetevôibôl párlatot nyerünk, majd a lombik kivezetô csövén keresztül az ebbôl nyert olajat gyûjtôedényben fogjuk fel. 5-6 tonna virágszirom szükséges ahhoz, hogy 1 kg illóolajat kapjunk (rózsa, levendula, patchouli, fahéj stb.).
Vegyi kivonás: a XIX. század végén felfedezett illékony oldószeres eljárás még ma is modernnek számít. Ez abból áll, hogy a virágokat és az illatos anyagokat oldószerben beáztatjuk, majd a párologtatás után egy olyan sûrû anyagot kapunk, amely – megszabadulva a nem oldódó zsíroktól – a parfüm minôségi összetevôinek nélkülözhetetlen alapja (mimóza, jázmin, rózsa stb.).

Az ár a kozmetikai ipar végtermékeinél sok esetben nem függ attól, hogy milyen és mennyi alapanyagból készítették azokat. Legkivált az egyszerû szépítôszereknél és testápolási cikkeknél kiáltó az ellentét a beltartalom és az árcédula között.
Vegyük a legapróbb díszítô-kozmetikumot, a rúzsot: pár grammnyi súlyú, alapanyagként döntôen zsírszerû hordozóanyagokat és színezékeket tartalmazó rudacska. A legdrágább márkákat 4000 forint körüli áron lehet kapni. A legfinomabb készítmény anyagának ára sem lehet több, mint 100 forint, de ennél inkább olcsóbb. Amit a vásárló megfizet, az ebben az esetben mindig a márkanév, hiszen egy rúzs csomagolására képtelenség néhány négyzetcentinél nagyobb felületû díszdobozt, fémtokot, üveget etc. felhasználni.

A szappan, az ôsi tisztálkodási kellék összetétele: a hagyományos eljárással készült „klasszikus” szappan alapanyaga 80 százalék közönséges marhafaggyú, 20 százalék kókuszzsír. A kergemarhakór-járványtól azonban pánikba estek a vásárlók, s a piac azonnal rákényszerítette a kozmetikai vegyiparra a hagyományos alapanyag lecserélését. Szintetikus és félig szintetikus szappanok már addig is készültek, de ettôl kezdve gyártásuk megugrott. A marhafaggyú pálmaolajjal helyettesíthetô, ami növényi eredetû. A szintetikus szappanok jóval drágábbak. Ami mellettük szól, az, hogy felületaktív anyagokat tartalmaznak, amelyek kevésbé károsítják a bôr természetes védôrétegét. Az emberiség több évezredes higiéniai kultúráját megtestesítô, természetes alapanyagú szappannál egészségesebb és hatásosabb tisztálkodószert azonban aligha találhat fel az utókor.

Bizonyára kevesen tudják, hogy létezik a világon parfümmúzeum is.
Az 1849-ben alapított grasse-i Molinard Parfümgyárban egy ingyenes gyárlátogatás során is betekintést nyerhetünk a parfümgyártás különbözô mozzanataiba. Láthatunk itt régi parfümös üveggyûjteményt (Lalique, Baccarat), fényképeket, laboratóriumi eszközöket.
A múzeumi séta során egy XVI-XVII-XVIII. századbeli bútorokkal díszített provánszi termet is bemutatnak a látogatóknak.