A finnek mindig felszisszennek, ha el akar.nak venni tôlük 1-2 négyzetméternyi zöld.területet. Hevesebb sajtóvitát nemigen láthatunk a finn újságokban annál, mint amikor egy új építkezés készül, és néhány fûszál, egy park sarka a tét. A hetvenes években is így volt, amikor a finn parlament épületének új szárnyát egy vénséges vén fa miatt tervezték félköríves alaprajzúra.
A környezet adottságait, a természet harmóniáját szinte vallásos tiszteletben tartó finn építészet méltán szerzett világhírnevet egyszerû, nemes formáival, természetes alapanyagaival, a célszerûséget a szépséggel ötvözô architektúrájával.
A századfordulón – a párizsi világkiállításon, 1900-ban – figyelt fel elôször a világ a finnek építészetére, amelyet akkor a nemzeti romantika jegyében fogant, historizáló épületek fémjeleztek. A világkiállítás finn pavilonjának óriási nemzetközi sikere volt, s tervezôinek (H. Gesellius, A. Lindgrén, E. Saarinen) ekkor indult el szédítô pályafutása. Ma Finnország-szerte megtaláljuk a híres trió épületeit, de még hazánk építészetében is nyomot hagyott stílusuk.
Az új fejezetet a modern építészet jelentette. Már a század húszas éveiben – amikor a klasszicizmus volt az uralkodó stílus – elindult, s teret is kapott az a generáció, amelyik a konstruktivizmus, a funkcionalizmus jegyében alkotott. Kedvelt anyagaik az üveg, a beton; épületeikben a struktúra a leghangsúlyosabb; formáik a lehetô legegyszerûbbek, tereik tágasak, áttekinthetôek, s az épületek kiképzése a külsô és belsô terek összhangján, a berendezés célszerûségén alapul. A 30-as évektôl alkotó finn modernista építésznemzedék a betonimádat mellett azért nagyon jól bánt az elôdök által ismert és használt anyagokkal is, leginkább a fával. S ez még akkor is így van, ha tudjuk: az 50-60-as években a finn építészetnek is megvoltak a maga „öszvérei”: randa lakótelepek stb. Mégis e generáció érdeme, hogy az európai nagy stílusáramlatokat hozzászelídítették a nemzeti hagyományokhoz, megtartva az architektúra nemesen egyszerû formáit és anyagait is. (S ez nemcsak az architektúrára, hanem az iparmûvészetre is igaz.) A finn építészetet a mai napig ez a minden újat befogadó–beolvasztó, de a sajátos nemzeti vonásokat fel nem adó attitûd jellemzi. Ez sikerének, elismertségének – és szépségének – titka.

***

Alvar Aalto a legismertebb, legeredetibb finn építész. Születésének 100. évfordulójáról a közelmúltban konferenciával és kiállítással emlékeztek meg a Mûegyetemen. Aalto legismertebb épülete, a hófehér márványlapokkal burkolt Finlandia-ház az enyhülés szimbólumává vált: itt írták alá az európai biztonság és együttmûködés okmányát, s ezután kezdtek el szakadni a vasfüggönyök, dôlni a (berlini) falak.

–ts