Mérnökgitár

Faragó Miklósnak két éne van. Az egyik mérnök, a másik jazz-zenész. Az 1978-ban a gépészkar matematikus-mérnök szakán jelesen diplomázott. (PG-2-es.)
– Az az igazság, hogy nem tartottam annyira tehetségesnek magam, hogy „tisztán” matematikus legyek. Jó, eredeti matematikus! De abban reménykedtem, hogy a mérnökségnek is van olyan ága, amelyben a magasabb szintû matematikát kell használni.
A remények csak részben váltak valósággá. Béda és Farkas professzor urak tanítványainak államvizsgája nem egyszer különb dolgokat produkált, mint egy-egy kandidátusi dolgozat. Az ipar nem volt felkészülve erre a színvonalra. A matematikus- mérnököknek nemigen akadt értelmes állás.
– Találkoztam persze fômérnökkel, aki azt ígérte, hogy differenciálegyenletekkel lehet dolgozni, és a véges elemes  tervezési metodikát kell alkalmazni – ami abban az idôben újdonságnak számított. De aztán  minden másként lett. Mindig azt éreztem: ez nekem kevés.
A kisiskolás kora óta gitározó matematikus dolgozott kutatóintézetekben, majd egy nagy biztosítótársaságnál vállalt munkát. Harminc éves korában jelentkezett a Bartók Béla Szakközépiskola jazz-tanszakára.
– A hetvenes években mi is rockot játszottunk. Cream, Hendrix meg társai. Egyszercsak rádöbbentem, hogy mindig ugyanazt csinálom és nem fejlôdöm.
A könnyû mûfajt elunó mérnök Virág Józseftôl vesz órákat. A tapasztalt vendéglátós  zenész jó  mesternek bizonyult.
– A konzervatóriumban Babos Gyula volt a tanárom.  Én akkor már jó tíz évvel idôsebb voltam mint az osztálytársaim. Túl voltam rengeteg improvizációs gyakorlaton, egy mázsa dallam volt már a fejemben. A tanár úrral legtöbbször csak beszélgettünk, és ez is nagyszerû volt.  Kitûnô zenész, remek pedagógus és nem féltékeny. Pedig tudja, hogy tulajdonképpen a saját konkurenciáját teremti meg.  Az én elsô TV-szereplésemet is ô szervezte.  Azt hiszem, a fiataloknak rengeteget jelentett, hogy olyan tanárral találkozhattak, aki a puszta jelenlétével is nevelt.
Faragó Miklós mérnök úr matematikával keresi a kenyerét. A Központi Statisztikai Hivatalban dolgozik.
– A reális énemet és a jazz-énemet is foglalkoztatom – mondja. Tulajdonképpen úri dolgom van, hiszen csak akkor zenélek, ha kedvem van hozzá, amikor örömöt okoz. Egy „csak” muzsikus ezt nem engedheti meg magának. Persze, van ennek hátránya is, hiszen sokszor kevesebbet játszom, mint amennyi a formában tartáshoz meg a fejlôdéshez kellene.
Számos klubban fellépett már.  Együttesével, a Jazz Consort-tal turnézott Finnországban. A Poznani Nemzetközi Jazz-fesztiválon kitûnô USA-beli zenészekkel lépett fel. A legutóbbi Szegedi Jazz Napokon egy mûsorban játszott a világhírû énekesnôvel, Betty Carterrel. A jazz-gitáros mérnöknek ezidáig egy CD-je jelent meg.
Ezekben a hetekben a honi jazz nagy öregjével, a vibrafonos Kruza Richárddal és a basszusgitáros Román Péterrel, valamint a dobos Veszely Jánossal bossanovákat próbálnak. Talán ebbôl is lemez lesz.
A jazzbôl – és nemcsak Magyarországon – keves tudnak megélni. Egy jó dobos vagy bôgôs persze több lehetôséget kap, hiszen e két hangszer mindegyik formációban kell. De kinek kell egy jazzgitár? Nekik legtöbbször saját zenekart kell alakítaniuk, ha játszani akarnak.
– Három hónapja eltört a csuklóm. Hál’ istennek, rendbejött a kezem! De amíg  kiderült, hogy használható maradt, és tudok játszani, nagyon féltem.  Ha nem foglalkoznék matematikával,  hiányozna. De jazz meg gitár nélkül annak sem lenne sok értelme.

– B.