Az egyetemisták manapság gyorsan és célratörôen
teremtenek kapcsolatokat. Hogyan látja a tegnap
és a ma ismerkedési kultúráját, szokásait
egy másik generációhoz tartozó lélekbúvár?
Erre vártunk választ dr. Pataki Ferenc
szociálpszichológustól.

Óriásiak a különbségek. Régen mind falun, mind a városi polgárság körében kötött formái voltak az ismerkedésnek, a kommunikációnak. Kötöttek voltak az alkalmak és a helyszínek – a bálok, mulatságok, teadélutánok. Még a ruházkodást és a beszédet is a hagyomány szabta meg. Nem lehetett akárhol, akárhogy ismerkedni; fontos volt egy harmadik, bemutató személy jelenléte. A fiúk és a lányok általában egymástól elkülönítve éltek, így sokkal nagyobb jelentôséget kaptak a „kerítô alkalmak”, amelyek során találkozhattak egymással. Ilyenkor többnyire a fiúk voltak a kezdeményezôk, s az ismerkedô beszélgetésben az irodalomnak, mûvészetnek fontos közvetítô szerepe volt. A beszédtémák ugyancsak elôírásosak voltak, nem lehetett ajtóstul rontani a házba – de a fiatalok persze így is tudták, mirôl van szó valójában. A kapcsolatok kibontakozásához pedig idô kellett.
Ma felgyorsult az élet, és vele együtt a kapcsolatteremtés is; a fiatalokból ellenérzést vált ki mindenfajta konvenció, szabály. Szétestek a terek, nincsenek jelentôségteljes alkalmak, nem kell közvetítô, hiszen mindent el lehet intézni egyszerûen. És így vész el az a régimódi romantika. De ami a leginkább hiányzik: az az idô. Emiatt aztán nincs is hosszúra nyújtott ismerkedés, beszélgetés, hiányzik az intellektuális igény. A fiatalokat vagy a mindennapok ôrlik föl, vagy a tömegtájékoztatás zárja be. Egy diszkóban vagy moziban nem lehet beszélgetni. Az alacsony társalgási kultúra e hiányosságok miatt alakul ki – hiszen nincsenek „fedôbeszélgetések”, amelyek elrejtik az igazi szándékot. Nincs késleltetés, csak csereakció: mindketten tudjuk, mit akar a másik, hát rögtön a lényegre térhetünk. Nem fontos a téma, sem a nyelvi kultúra, minek húzzuk az idôt? Minden út az ágyba vezet.
A tegnapra is igaz volt, de a mára méginkább igaz, hogy a félszeg, nem rámenôs típusok háttérbe szorulnak. Nincs biztonságos közegük, mert ma az egyetlen elismert érték a határozottság és a gyorsaság.
Nekem kissé ijesztô is, hogy eltûnt mindennemû romantika – a kapcsolatokból hiányzik például a férfiúi lovagiasság, amely esztétikai szintre emelte a férfi–nô viszonyt. Nevetségesnek találom a feministák abszurd tiltakozását ez ellen. Helyette általános lett a racionalitás, a tárgyszerûség: elsôdleges lett az anyagi javak szerepe. A lányok pedig gyakran bármilyen engedményre kaphatók, csak azért, hogy elkerüljék a magányt. Szinte kiárusítják magukat.
A mai tendenciával szemben, amelynek során kiüresednek a kapcsolatok, talán a barátságok kárpótolhatnak bennünket. Hiszen mindenkinek szüksége van ôszinte társra. A jövô persze sokmindent rejthet: talán hozhat egy ellenkezô hullámot is, felélesztheti a nosztalgiát a „régi szép idôk” iránt, s a fiatalok újból magukévá tehetik az elmúlt korok bizonyos értékeit, a tartalmasabb, esztétikummal áthatott kapcsolatok igényét is...

K.L.