Bence: Ismerkedni legjobban táborokban,
bulikon lehet. Itt, ha már pár napot együtt töltesz
valakivel, oda lehet menni hozzá, és találsz témát:
a közös ismerôsöktôl az iskolán át
a közös hülyéskedésig. Azzal már elindulhat
valami, de elôtte muszáj, hogy lássam, figyeljem, hogyan
viselkedik általában, és ne legyen teljesen ismeretlen.
Hogy ilyenkor mivel indít az ember, az korosztálytól
függ, de tény, hogy a klasszikus udvarlás kihalt. Hülyén
érezném magam az elsô randin egy rózsával,
még akkor is, ha komolyan gondolom a dolgot – és valószínûleg
a lány is hülyének nézne.
Ha egy lány kezdeményez, az nem mindig
jó, mert vagy olyan érzésem van, hogy csak ma estére
keres valakit, vagy hogy behódol. Egy fiúnak legyen miért
küzdenie. Az ivás például jó recept: oldja
a gátlásokat. Rögtön könnyebb a dolog...
Miki: A lényeg, hogy tegyen kíváncsivá
a lány. Akkor meg akarom ismerni, és valamit kitalálok,
hogy közelebb jussunk. Ehhez persze nem elég, ha az utcán,
a buszon meglátok valakit, aki szép. Az ilyen lány
lehet szimpatikus, de még nem tudok róla semmit. Félnék
letámadni, mert az tolakodás; ezt én sem venném
jó néven, mert az ilyesmit nem lehet komolyan venni.
Ha valaki egyszerûen csak „szimpi”, és ô
is rád nézett már párszor, lehet dumálni,
ismerkedni. Ez általában felületes poénkodással
indul. Viszont ha valaki komolyan tetszik, zavarban vagy, idétlenül
viccelôdsz, és nem vagy ôszinte, mert félsz a
csalódástól. Csak ha már elindult valami, akkor
lehetsz nyílt és bátor; de akkor már nem is
szabad játszani.
Ha egy lány „jeleket” küld felém,
az erôt ad. Ha rámenôs, az rokonszenves is lehet. Persze,
a túlzott erôszakosság nagyon gyanús. Ilyenkor
félistennek érzem magam, akit körülrajonganak a
nôk, és nem tudom komolyan venni a dolgot.
Tom: Szerintem vadidegennel nem megy. Nekem még
sosem jött be. Mindig csalódás lett a vége; az
elsô pillantás tévedés volt. Kell, hogy tudjak
valamit egy lányról, legyen benne valami, ami megfog. És
persze ô is gondolja ezt rólam. Ha már volt összemosolygás,
szemezés, akkor nem lehet gáz.
Tulajdonképpen jó, ha egy lány közeledik
felém, hiszen mindenkinek jól esik, ha tudja, hogy tetszik.
Csak akkor kínos a dolog, ha manipulál, vagy ha úgy
viselkedik, mint egy ovis, például a barátnôje
hív fel azzal, hogy: „Figyelj, tetszel a barátnômnek”.
Kati: Általában bulin, szórakozóhelyen
ismerkedik az ember. Szinte ösztönös, ahogy rögtön
szimpatikus fiúk után nézel. Ilyenkor bátrabb
is vagy, mert nincs vesztenivalód, és a lehetô legjobb
esélyekkel indulhatsz – hiszen még semmit sem tudtok egymásról.
Mindenki a legjobb oldalát igyekszik tehát mutatni, de ennek
megvan az a veszélye, hogy felületes és ôszintétlen
lesz. Ez a helyzet a leszólítással is. Nem tudom komolyan
venni. Csak akkor leszek ôszinte, ha már ismerem a másikat
és megbízom benne.
Gazsi: Nekem nagyon megy ez az „ismeretlenesdi”.
Több tartalmas kapcsolatom kezdôdött már így.
Jöhet ez bárhol: a Szigeten, utcán, metrón. Olyankor
vagy valamilyen debil szöveggel megyek oda (például:
„Nem találkoztunk mi már valahol?”), amin a lány is
nevet, és akkor már sínen vagyok – vagy csak kedvesen
mosolygok. Ez mindenkit feldob. És van még egy tuti módszerem:
van egy cilinderem. Ha abban megyek el valahová, senki sem hagyja
szó nélkül; odajönnek, nevetnek, megkérdezik,
hogy van-e benne nyúl, és innen bármit el lehet indítani.
Társaságban viszont sokkal bambább vagyok. Ott ciki
a leégés, az elutasítás.
K. L.