Van, aki forrón szereti...
Hogyan ismerkedik
a reményteli ifjúság?

Bence: Ismerkedni legjobban táborokban, bulikon lehet. Itt, ha már pár napot együtt töltesz valakivel, oda lehet menni hozzá, és találsz témát: a közös ismerôsöktôl az iskolán át a közös hülyéskedésig. Azzal már elindulhat valami, de elôtte muszáj, hogy lássam, figyeljem, hogyan viselkedik általában, és ne legyen teljesen ismeretlen.
Hogy ilyenkor mivel indít az ember, az korosztálytól függ, de tény, hogy a klasszikus udvarlás kihalt. Hülyén érezném magam az elsô randin egy rózsával, még akkor is, ha komolyan gondolom a dolgot – és valószínûleg a lány is hülyének nézne.
Ha egy lány kezdeményez, az nem mindig jó, mert vagy olyan érzésem van, hogy csak ma estére keres valakit, vagy hogy behódol. Egy fiúnak legyen miért küzdenie. Az ivás például jó recept: oldja a gátlásokat. Rögtön könnyebb a dolog...
Miki: A lényeg, hogy tegyen kíváncsivá a lány. Akkor meg akarom ismerni, és valamit kitalálok, hogy közelebb jussunk. Ehhez persze nem elég, ha az utcán, a buszon meglátok valakit, aki szép. Az ilyen lány lehet szimpatikus, de még nem tudok róla semmit. Félnék letámadni, mert az tolakodás; ezt én sem venném jó néven, mert az ilyesmit nem lehet komolyan venni.
Ha valaki egyszerûen csak „szimpi”, és ô is rád nézett már párszor, lehet dumálni, ismerkedni. Ez általában felületes poénkodással indul. Viszont ha valaki komolyan tetszik, zavarban vagy, idétlenül viccelôdsz, és nem vagy ôszinte, mert félsz a csalódástól. Csak ha már elindult valami, akkor lehetsz nyílt és bátor; de akkor már nem is szabad játszani.
Ha egy lány „jeleket” küld felém, az erôt ad. Ha rámenôs, az rokonszenves is lehet. Persze, a túlzott erôszakosság nagyon gyanús. Ilyenkor félistennek érzem magam, akit körülrajonganak a nôk, és nem tudom komolyan venni a dolgot.
Tom: Szerintem vadidegennel nem megy. Nekem még sosem jött be. Mindig csalódás lett a vége; az elsô pillantás tévedés volt. Kell, hogy tudjak valamit egy lányról, legyen benne valami, ami megfog. És persze ô is gondolja ezt rólam. Ha már volt összemosolygás, szemezés, akkor nem lehet gáz.
Tulajdonképpen jó, ha egy lány közeledik felém, hiszen mindenkinek jól esik, ha tudja, hogy tetszik. Csak akkor kínos a dolog, ha manipulál, vagy ha úgy viselkedik, mint egy ovis, például a barátnôje hív fel azzal, hogy: „Figyelj, tetszel a barátnômnek”.
Kati: Általában bulin, szórakozóhelyen ismerkedik az ember. Szinte ösztönös, ahogy rögtön szimpatikus fiúk után nézel. Ilyenkor bátrabb is vagy, mert nincs vesztenivalód, és a lehetô legjobb esélyekkel indulhatsz – hiszen még semmit sem tudtok egymásról. Mindenki a legjobb oldalát igyekszik tehát mutatni, de ennek megvan az a veszélye, hogy felületes és ôszintétlen lesz. Ez a helyzet a leszólítással is. Nem tudom komolyan venni. Csak akkor leszek ôszinte, ha már ismerem a másikat és megbízom benne.
Gazsi: Nekem nagyon megy ez az „ismeretlenesdi”. Több tartalmas kapcsolatom kezdôdött már így. Jöhet ez bárhol: a Szigeten, utcán, metrón. Olyankor vagy valamilyen debil szöveggel megyek oda (például: „Nem találkoztunk mi már valahol?”), amin a lány is nevet, és akkor már sínen vagyok – vagy csak kedvesen mosolygok. Ez mindenkit feldob. És van még egy tuti módszerem: van egy cilinderem. Ha abban megyek el valahová, senki sem hagyja szó nélkül; odajönnek, nevetnek, megkérdezik, hogy van-e benne nyúl, és innen bármit el lehet indítani. Társaságban viszont sokkal bambább vagyok. Ott ciki a leégés, az elutasítás.

K. L.