Mókus az időkerékben

Már-már belenyugodott az építésztársadalom a Nemzeti Színházról hozott hatalmi döntésbe, amikor a múlt héten újfent elhangzott egy blöff-ízű bejelentés. Az iszapbirkózás tehát folytatódik.

Nem tudni, komolyan gondolta-e a Nemzeti kormánybiztosa, Schwajda György azt az elhamarkodott sajtótájékoztatót, ahol a szakma megint kapott két nagy fricskát. 1.: nem lesz tervpályázat. 2.: A kijelölt építészek egyike a szcenikai berendezések és a színpadtér tervezője egy nem túl ismert orosz építész, bizonyos Popov úr lesz, másikuk pedig Siklós Mária vezető építésztervező eleddig inkább színházépületek rekonstrukciójában, nameg Schwajda úr lakásának igényes megtervezésében jeleskedett. A városligeti helyszínről közelebbit nem tudtunk meg. (Jó a taktika: ki kell fárasztani a mókusokat, hadd fussanak csak körbe-körbe az időkerékben. Ez az ezredvégi nagy látványosság úgyis ott gurul majd az új színház körül...) Lapzártakor még teljes gőzzel folytak a tárgyalások, ülésezett a két kamara. Igyekeztek elérni, hogy nyilvános tervpályázat alapján döntsön a kormánybiztos, s ezt az ajánlásukat Várhegyi Attila, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának politikai államtitkára támogatta. A tárca minisztere, Hámori József sokáig nem volt hajlandó nyilatkozni a színház ügyéről, de ma már ő is a pályázatot támogatja. A helyzet pillanatonként változik, de Schwajda mindeddig nem engedett. Az általunk egy időpillanatban összegyűjtött vélemények a szakma keresztmetszetét reprezentáló műegyetemi vezető oktatóktól származnak.

Építészkari tanszékvezetők véleménye

Patonai Dénes professzor, az Építőmérnöki Kar magasépítési tanszékének vezetője, a Magyar Építőművészek Szövetségének elnöke:
Nemzeti Színház ügyével két testület is foglalkozik most: a Magyar Építész Kamara és a Budapesti Építész Kamara. Joguk és munkaköri kötelességük, hogy minden előírást betartassanak az építészekkel, de az építésekben, beruházásokban érdekeltekkel is. Az állam által finanszírozott beruházások a közbeszerzési törvény hatálya alá tartoznak. Ugyanakkor nemcsak jogi, hanem erkölcsi kérdés az, hogy nem pusztán a törvény betűjét kell betartani, hanem egyúttal a szellemét is ilyen nagy horderejű, az egész nemzetet érintő és foglalkoztató kérdésekben különösen. Számomra a Nemzeti-ügy legújabb fordulójában az a furcsa, hogy az állampolgároktól megkövetelt jogkövető magatartást mintha tehernek érezné magára nézve a kormány felhatalmazott embere a határidő nyomása miatt.

A Magyar Építőművészek Szövetségének elsődleges feladata a tervpályázatok lebonyolítása, a pályaművek kiválasztása, a szakmai bírálatok, a zsűrizés, amit kidolgozott munkarend szerint, demokratikus módon végez. Nem állíthatom, hogy a megbízott tervező nem képes a feladatot elvégezni, de ennek bizonyítéka a többi tervezővel való megmérettetés során kell, hogy kiderüljön. A Magyar Építőművészek Szövetsége csak a pályázat kiírását tartja elfogadhatónak. A megrendelőnek joga van arra, hogy meghívásos pályázatot rendezzen, de egyenlő esélyekkel kell indulniuk a tervezőknek. Reménykedem benne, hogy a tárgyalások során közelednek az álláspontok, meghallgatják a szakma képviselőinek véleményét, és a törvény szellemében fogant döntést hoznak a politikusok a Nemzeti Színház ügyében.

Szoboszlai Mihály tanszékvezető docens,építészeti ábrázolás tanszék:
Fáj ugyan, amikor a szakma feje felett átnyúl egy-egy döntéshozó (akár a kereskedelmi érdek, akár a politika motiválja az ilyesmit), de sajnos, be kell látni, hogy a gazdasági és a társadalmi környezet megváltozott, a jelenkori folyamatokhoz pedig alkalmazkodnunk kell. A megrendelő, a mecénás fizet, és már régen nem tisztán építészeti szempontok alapján dől el, milyen legyen egy épület és az is egyre kevésbé, hogy ki építse fel. Emiatt nem tudom egyértelműen elítélni a mostani döntést, mégha fájlalom is. A politika éppúgy megjelenik a megrendelő szerepkörében, mint az a tőkés, aki egy üzletközpontot felépíttet. Ma jó építészt könynyebb találni, mint jó megrendelőt olyat, aki nemcsak fizetni tud, hanem igényli is a kiváló szakember közreműködését, s elfogadja véleményét. Hibás szakmai döntések ellen tiltakozni lehet és kell is, de ha nem törekszünk párbeszédre és józan érdek-érvényesítésre, akkor az épületek megépülnek nélkülünk, magyar építészek nélkül. Az ilyen kényszerhelyzetek erkölcsi hatása (hosszú és rövid távon egyaránt) meglehetősen káros. Mit lát majd maga előtt követendő példaként az építészek új generációja? De az is igaz, hogy a szakmánkban működő alkotóknak is meg kell tanulniuk párbeszédet folytatni a politikával, a társadalommal, a megrendelővel, mert ez a jelek szerint nem jól működik. A megrendelő és a tervező közötti bizalmi viszony csak az egymással szót értők között jöhet létre.

Istvánfi Gyula tanszékvezető egyetemi professzor, építészettörténeti és műemléki tanszék
A Nemzeti Színház története mindvégig politikai kérdés volt. Az új helyszínt, a Városligetet én magam már eleinte is alkalmasabbnak tartottam az építkezésre, mint a belvárost, elsősorban a tágasabb környezet miatt és forgalomtechnikai megfontolásból. Nem szeretek a szakmai kérdések politikai hátterével foglalkozni. A legutóbbi bejelentésben azonban én is nagyon furcsának találtam, hogy egy orosz szakembert akarnak megbízni a színpadtechnikai tervezéssel. Magyarországon minden olyan építészeti ( gépészeti, informatikai stb.) szakterületnek megvannak az elsőrendű szakértői, ami egy Nemzeti Színház építéséhez kellhet. Jó volna tehát, ha magyar alkotók kaphatnák meg ezeket a feladatokat, a szakma egyetértésével.

Lázár Antal DLA professzor, neves tervező, az ipari és mezőgazdasági épülettervezési tanszék vezetője, aki az előző Nemzeti Színház-pályázaton második helyezést ért el tervével:
A Nemzeti Színház elmúlt száz évében sok olyan esemény történt, ami miatt végül is nem épült fel a magyar színjátszás igazi otthona. Nagyon eltérő események voltak ezek, azonban volt egy közös jellemzőjük: akik a színházzal foglalkoztak, igyekeztek mindig a legjobb építészeti megoldást keresni, tervpályázatok segítségével. Így volt ez a századelőn, de a 60-as és a 80-as években is, sőt, a legutóbbi pályázat esetében is. A mostani az első eset, hogy általam teljesen érthetetlen okból nem ez történt. Demokráciában élünk, és ez azt jelenti, hogy be kell tartani a közös játékszabályokat még akkor is, ha a demokrácia időigényes dolog. Nem lehet arra hivatkozni, hogy szorít az idő, és emiatt szakmai egyetértés nélkül kinevezni a tervezőket. Azt pedig végképp nem értem, hogy az általam nem ismert orosz tervező, Popov úr hogyan került a képbe ez már szinte cinizmusra utal a döntéshozók részéről.

Mindenképpen nyilvános, országos pályázaton kell eldőlnie, ki legyen a tervező, és a nemzet színházát a magyar építészek legjobb pályázatai közül kell kiválasztania egy független szakmai testületnek. A mai magyar építészetnek is megvannak a Bartókjai és Kodályai, akikre 100-150 év múlva büszkén emlékezik majd az utókor, mint nagy zeneszerzőinkre. Ha a Nemzetit akár részben külföldi tervezőre bíznánk, az éppúgy hatna ma, mintha a múlt században Kölcsey Himnuszának megzenésítését külföldi zeneszerzőtől akarták volna megrendelni. A következő napokban sokminden történik majd a Nemzeti Színház körül, én pedig szilárdan bízom abban, hogy végül győz a demokrácia.

ts