Fiatal, dinamikus ember a BME új főtitkára, Szabó Tibor. Manapság menedzser-alkatúnak mondják a hozzá hasonló, mozgékony, agilis vezetőket. 1992-ben végzett a Közlekedésmérnöki Karon, majd doktorandusz lett, de hamarosan a szervezőmunka ragadta magával. Már a közlekkari hallgatói képviselet elnökeként is aktív részese volt az egyetemi közéletnek; később a Professzorok Házában a felsőoktatás finanszírozásával foglalkozó tudományos munkatársként dolgozott, majd pedig az előző kormány munkaügyi miniszterének – a szintén BME-t végzett – Kis Péternek volt a tanácsadója felsőoktatási kérdésekben. Az 1998/ 99-es tanévben visszakerült a Műegyetemre, ahol a Diákközpont vezetőjeként annak újjászervezésén dolgozott. Néhány hete pedig a nyugdíjba vonult Vajda József főtitkár úr posztját vette át.

– Az egyetemi apparátus irányítása alkalmas terep lehet-e a saját elképzelések valóra váltásához, az egyéni munkastílus érvényre juttatásához?
– Merem remélni. Mindig is inkább szervező alkat voltam, szerettem, ha pezsgett az élet körülöttem. Hallgatói képviselőként nagyon sokat tanultam a szervezőmunka mesterfogásaiból, egy igazán lelkes közegben. Szerencsés az én generációm, mert számtalan érdemi feladatot kaphattunk a rendszerváltás környékén: jelentős részünk volt a szervezeti és működési szabályzatok, az ösztöndíjszabályzatok kidolgozásában – büszke vagyok rá, hogy ez ma is etalon, ehhez mérten alakítják ki az újabbakat. Ugyanebben az időben alakult ki az a gyakorlat, hogy a hallgatói képviseletek részt vehetnek az egyetem vezetésében. Szerintem az a természetes, amikor az egyetem különböző önkormányzati, társadalmi szervei a javaslatok kidolgozásában is közreműködnek, vagy csak a „zsűri” szerepét vállalják.

– Hogyan ízlett a nagypolitika, amelybe miniszteri tanácsadóként belekóstolhatott?
– Érdekes terep, de nem igazán nekem való; bár szerencsére én tanácsadóként sem szakadtam el a felsőoktatástól. Sokkal jobban érzem magam az egyetemen, ahol számtalan fontos feladat kínálkozik. Szeretnék a Műegyetemnek jóval erőteljesebb szolgáltató- és menedzsment-arculatot adni, segíteni abban, hogy erősödjék a külső és a belső marketing-tevékenység. Fontosnak tartom azt is, hogy újabb forrásokat szerezzünk, ehhez pedig jó kapcsolatokat kell ápolni a nagyvállalatokkal, de az állami szervekkel is. Biztos vagyok benne, hogy a BME azzal a szellemi potenciállal, amivel rendelkezik, a lehetőségek tárháza még ma is, s ezt ki is szeretném aknázni. Az oktatás színvonalának emelése nem képzelhető el pénz – méghozzá sok pénz – nélkül. Vállalkozóbb szelleművé kell válnunk ahhoz, hogy megtaláljuk az újabb lehetőségeket.

– A legnehezebb dolog a pénzt becsalogatni. Vannak konkrét elképzelései, netán titkai, hogyan lehetséges ezt elérni?
– Mindkettő akad, mert a jó ötleteket hamar „eltulajdonítják”, főként, ha pénzszerző akcióról van szó. Amit viszont elmondhatok az elképzeléseimből, az két nagy területet érint. A Műegyetem ideális terep volna ahhoz, hogy felsőfokú szakképző intézményt működtessen, s így közvetlenül hozzájuthatnánk a szakképzési hozzájáruláshoz is, ami a vállalatok bruttó bérköltségének 1,5 százaléka. Nem elhanyagolható összegről van szó, ráadásul a képzési kínálatunkat is szélesítenénk. Foglalkoztat az a gondolat is, hogy a magyarországi nagybefektetők számára felállítsunk egy pályázati irodát, ahol a megrendelőknek elkészítenénk beruházásaik pályázatát – az összes szükséges információt beszerezve, a pályázatot szakszerűen megírva. Nagy volna erre az igény, és a szakértelem, a tudás itt van hozzá, az egyetemen. – A „névcserékről” is kérdezhetem? – Persze, hozzám is eljutott a pletyka az egyetemi folyosókról, hogy én azonos lennék AZZAL a Szabó Tiborral, aki a Xénia-láz Egyesület ügyvezetője volt; aki feljelentette Pokorni Zoltán miniszter urat. Szó sincs róla, sosem volt káeftém, se Xéniám, se ilyesfajta feljelentős lázam. Továbbá én NEM vagyok azonos egy másik Szabó Tiborral sem, aki a Határon Túli Magyarok Hivatalának vezetője. Én egy harmadik Szabó Tibor vagyok, és majd kitalálok valamit, hogy ne legyen ez a nagy keveredés. De talán az lesz a legjobb ellenszer, ha a teljesítményem nyomán ismernek meg az egyetemen.

–ts